A lovak túlzás, hiszen ezeknek a lényeknek szárnyai vannak de nem thesztrálok, szóval mindenki láthatja őket. Hatalmas, méretű lovak, általában feketék, de akadnak barnák, foltosak, szürkék, és nagyon ritkán elvétve egy-egy fehér is. Ezek az állatok igen makrancos jószágok, nem könnyű betörni őket, de akinek van ilyenje, ahhoz egy életen át hűségesek maradnak.
*Egész nap itt dekkolt a lovak között, hiányzik neki a saját, harci ménje, így hogy lekösse magát, az itteni lovakkal foglalkozott. Éppen egy barna állatot simogat, aminek homlokán egy világosabb barna folt díszeleg. Megpaskolja a lény nyakát, mire az arrébb üget, ő pedig a mező szélén telepedik le, egy árnyas fa alá, hogy szundítson egy keveset. Maga köré hajtogatja nagy tollas szárnyait, és mint a kagylóhéjat zárja össze maga körül.
*Tegnap este óta nem sikerült igazán jobb kedvre derülnie, így a nap nagy részét a kastélytól messze, a város tengerpartján töltötte. Nézte a morajló vizet, a folyamatosan nyüzsgést a dokkoknál és igyekezett nem gondolni semmire. Mostanra azonban, vissza kellett jönnie, már így is túlságosan elhanyagolta az elmúlt napokban teendőit. Ezért jött a karámokhoz, hogy megnézze a lovakat, nem-e sérült meg valamelyik. Azonban a fa alatt alvó alakra nem számított. A tegnapi beszélgetés az igazgatóval még mindig a fülében csengett. * ~Akkor járjunk ennek a végére.~ *Ujjait egy pillanatra összeszorította a zsebébe rajtett kis fiola körül, amit még tegnap szerzett be.* - Helló - *sétált oda a démonhoz. Remélte hogy felébred.*
*Kissé mélyebbre sikerült a szundítás, mint várta, így csak arra ébredt fel, hogy valaki köszönt neki. Felismerte a hangot, így nem sietett sehova, lassan nyitotta szét szárnyait, és hunyorogva pillantott Samra.* - Nahát, helló *szedi össze magát, és ül fel, háta mögé lavírozva a tollas kagylóhéjakat.* - Mi járatban vagy errefelé? * érdeklődik, miközben lassan talpra áll, és a férfihez lép, átölelve őt. Amolyan üdvözlés részéről.*
- Itt lakom, ami rólad nem mondható el -*válaszol cseppet sem kedvesen, majd gyorsan ki is bontakozik az ölelésből. Előbb válaszokat akar. * - Szóval? Mit csinálsz itt? -*kérdi, majd hátat fordít neki és felmászik a közeli fa egyik alacsony ágára. Gyakorlatilag inkább leül az ágra.* - De mindegy is, ha már így összefutottunk legalább megkérdem -*jegyzi meg halkan, szinte csak magának. *
*Felvonja a szemöldökét, és már érzi hogy valami nincs rendjén, csak még nem tudja hogy micsoda.* - Én itt kirándulok, mint eddig is, bár ha jobban meggondolom, eddig nem volt ellenem kifogásod. *válik egy fél sokkal hűvösebbé a hangja, nem iylen fogadtatásra számított.* - Játszottam a lovakkal, utána meg szundítottam egyet *von vállat, kivételesen igazat mondva, mindenféle kertelés nélkül. Az ágon üldögélő Samra pillant.* - Mit akarsz megkérdezni?
*Neki sem tetszik a saját viselkedése, túl régóta nem volt már szüksége arra, hogy kérdőre vonjon egy barátot. De most kétségkívül itt az ideje. * - Érdekes dolgot hallottam. -*vág is bele rögtön, minél hamarabb, annál jobb alapon.* - Igaz, hogy régen, egyszer már jártál itt? Kifejezetten támadó szándékkal? *Kérdi, és valahol még mindig reménykedik, hogy nemleges választ kap.*
*Türelmetlenül várja, hogy kiderüljön, mi baja van a kedvenc játékának, és a kérdésre kissé elmereng. Eszébe jut, az a régi régi eset, ami oly rútul végződött. Margaret, mégsem ment el vele, hanem itt maradt egy ostoba, halandóval, mire persze őt elöntötte a féltékenység.* - Jártam már itt, de nem kimondottan támadó szándékkal *feleli, csak tőmondatban, a kérdésre válaszolva, nem sejti mire megy ki a kérdezz-felelek. Óvatos, mint mindig.* - Honnan jutott ez most eszedbe?
*Nem lepődik meg, mikor meghallja a választ, csupán egy fokkal sápadtabb színt ölt. Nagyon nincs kedve ehhez, de... Nem sodorhatja veszélybe a többieket, mert akkor páros lábbal rúgja ki Alec, ami káros lenne az egészségére, tekintve, még mindig szép kis vérdíj van a fején. * - Nem támadó szándékkal? Akkor azt minek nevezed, hogy a fél kastélyt kiirtottad? - Hogy honnan veszem? Nem fontos. Csak valami elfogadható indokot akartam találni, vagy nem is, azt reméltem, tévedés az egész. Ha ez így van, nem lenne szabad itt lenned.
*Látja a szín változást, és meg sem próbálja tagadni az őt ért vádakat. Miért tenné? Ő nem szégyelli, amit tett, csupán múltja egy darabjának tekinti.* - Pontosabban, eredetileg nem támadó szándékkal. A kastélyt meg, hát igen, mondhatjuk úgyis hogy kiirtottam. Hogy miért? Féltékeny voltam *válaszol meg egy ki nem mondott kérdést. * - Nem lenne szabad, de mint az magad is látod, elég öntörvényű lény vagyok, nem igazán érdekel, hogy mit lenne szabad és mit nem. *von vállat, még nem morog.* - Amúgy honnan veszed ezt a bátorságot, hogy minden teketória nélkül csak így kérdőre vonj, mert olvastál, vagy esetleg hallottál valamit? * kérdez vissza, és itt már hallatszik hogy hangjába némi morgás vegyül.*
*Figyelmesen hallgatja, a beszélgetés egyetlen részletét sem akarja elmulasztani. Nem fél a démontól, tudja, hogy botor dolog, de nem teszi.* - Miért is hittem azt, hogy normálisan is ellehet ezt intézni? -*teszi fel a költőinek szánt kérdést, majd egyenesen a másik szemébe néz.* - Hogy honnan veszem a bátorságot? Tudod, ehhez nem kell sok. Elég némi tudásvágy, abból meg nálam nincs hiány. -*leugrik az ágról és közvetlen elé sétál, bátran néz a szemébe. * - Egész egyszerűen, nem akarom, hogy az én felelőtlenségem miatt kerüljenek veszélybe az itt lakók. Több okból sem. Egyrészt egész jó a társaság. Másrészt meg, ha innen kidobnak, gyakorlatilag fel is akaszthatom magam, vagy száműzhetem magam, a sivatagba. Ahol nem hallottak még a fejemen lévő vérdíjról. Innen veszem a bátorságot. *Halkan beszél, de nem érdekli ha szavai esetleg a másikat felbosszantják. Senki sem kezelheti őt, játékként.*
*A leugrásra kissé felvonja a szemöldökét, ő nem érti, mi baja ezzel a másiknak, nem tudja követni a gondolkodását.* - Én normálisan elintéztem, az már persze más kérdés, hogy kinek mi a normális *von vállat elfordulva, nincs kedve veszekedni, sem pedig kérdőre vonósat játszani* - Honnan veszed hogy veszélybe kerülnek? Ha innen kidobnak, erre vajmi kevés az esély, most őszintén. Alec kedvence vagy, nem dobna ki, még ha kissé morogna is rád *érvel, és hátat fordít Samnek. Bosszantják a másik szavai, de ma nincs gyilkos kedvében, bár ha ezt még sokáig folytatja...* - Keress meg ha lenyugodtál, és túlléptél a múltban történt, kis incidensen. *szól még hátra, mielőtt hosszú léptekkel elindulna.*
*Összehúzott szemmel mered a távozó hátára. Hogy meri így lerázni? És mi az, hogy mit foglalkozik vele? * ~Lehet, hogy démon vagy, de hidd el, az emberek is tartogatnak még meglepetéseket...~ *Villámgyorsan kapja elő a zsebéből az átlátszó folyadékkal telt kicsiny üvegcsét, majd hajítja a másik után, úgy intézve, hogy a feje felett pattanjon el, és a tartalma ráfolyjon a démonra. Nem kevés győzködésbe került, megszerezni, de elvileg használnia kellett. igazából az sem érdekelte, ha a gyengítő lötyi hatástalan maradt, egész egyszerűen, egy nonverbális taszítóátokkal jelezte a másiknak, ő még nem fejezte be ezt a beszélgetést. * - Nem hiszem, hogy ezt ennyivel le kellene zárni. Ha már egyszer vérengzést rendeztél itt, minek jöttél vissza? *Mérges, és ez tisztán látszik is háborgó barna szemein.*
*Ő pedig menne tovább, mikor valami elpattan a feje felett, és ráfolyik a fejére. Jéghideg érzet árad szét benne, mintha a mágiája lelassulna, és kissé meggyengülne. Érzi, hogy nem túl tartós varázslat ez, de éppen elég ahhoz, hogy kellemetlenségeket okozzon neki.* - Remek, gratulálok, elérted, hogy lelassuljak, és most mi lesz? Megtámadsz? Halálra átkozol? Vagy esetleg meg akarsz kínozni? *fordul vissza Sam felé, de nem közelít. Csak áll, és szemeiben felbukkannak azok a bizonyos fekete lángok. Mint minden démon, ő is hiú az erejére, és mélyen érinti hogy azt háborgatták meg.* - Én dolgom. Visszajöttem, mert így akartam, múltkor is itt találtam rá arra, akit el tudtam volna képzelni az otthonomban is, a kastélyom úrnőjeként. Reméltem hogy most is megtalálom. *feleli, minden szemrebbenés nélkül, és egyenlőre várja, ezek után mit lép a másik. Tudja, hogy most ott veszik el, ha a másik egy bezárós bűbájjal próbálkozik.*
*Dermedten áll, nem nyugodott le, de hirtelen nem tudja mit lépjen.* - Mindegyik érdekes, de ezek a te műfajaid, nem az enyémek. - *mondja, majd hirtelen ötlettől vezérelve, egy elemi mágiát segítségül hívó varázslatot küld a démonra. Szótlanul ír le a levegőbe egy furcsa kört, mire a föld, megremeg a talpuk alatt, és egy jó része kiszakadva, felemelkedik, hogy hatalmas erővel vágódjon neki Sethnek. Nagyon jól tudja, ez a varázslat nem halálos, de semmiképp nem esik jól a egy nagy kupac föld rázuhan az emberre. * - Velem ne szórakozz, és ne hidd, hogy egy játék vagyok csupán. Igazából nincsen veled semmi bajom, de egy végtelenül nagy barom tudsz lenni. *Összegzi, majd otthagyja a démont, sietősen a kastély felé indulva. *
*Kissé elhúzza a száját, mellőzve minden mosolyt, vagy jókedvet.* - Az én módszereimről inkább ne beszéljünk, ha lehet *mondja, majd ahogy felé zuhan a sok föld, próbál védekezni, de a mágiája lassú, így elkésik, és a föld maga alá temeti, hogy leginkább csak a feje látszódjon ki. A hirtelen becsapódástól, színes karikák, és csillagok táncolnak a szeme előtt, majd egy fájdalmas nyögés hagyja el a száját. Nem tud kikecmeregni a föld alól, míg el nem múlik annak az átokvert löttynek a hatása.* - Nem hiszlek, annak, bármily hihetetlen. *jegyzi meg, majd koncentrálni kezd, és elméje akaratával készteti a férfit megfordulásra. Már kialakult egyfajta kapocs, ami nem törthető meg.* - Meddig tart a löttyöd hatása? *kérdezi, figyelmen kívül hagyva, hogy néha mekkora barom tud lenni. Nem az, csak máshogy gondolkodik, mint az emberek.*
*Igyekezne a lehető legrövidebb idő alatt a kastélyba jutni, de alig tett meg pár lépést, mikor, mintha falba ütközött volna, képtelen tovább menni. Akaratlanul fordul meg, és indul el visszafelé, csupán akkor kapva észbe, mikor már a másik mellett áll. Zavarodottan rázza meg a fejét. * - Mit műveltél? * akad ki, és egy cseppet sem jótékony varázslattan szakítja ki a démont a földkupac alól, hogy a lehető legfájdalmasabb módon vágja földhöz. * - Az én elmém, ne merészelj hozzá nyúlni! * sziszegi dühösen. Soha semmit nem utált jobban, mint az elmetrükköket. * - Egyébként a löttynek nemsokára elmúlik a hatása, de az az idő pont elég arra, ahogy... *De inkább nem fejezi be, hagyja, hogy a tettek beszéljenek helyette, és egy kellemetlen hatásokat kiváltó átkot is küld az előbbi mellé. Majd kissé meggörnyed, mikor a bájital hatása elmúlik, és a démon ereje kiszabadul az ideiglenes béklyók alól.*
*Nem engedi hogy Sam ott hagyja őt, nem akarja hogy a veszekedés így érjen véget, bár a saját igazáról, nem fogja tudni meggyőzni a másikat. De ez sem érdekli, csupán felüvölt, mikor kiszakad a földhányás alól, pár helyen megsérülve. Nem komolyak, csak kis apró karcolások, épp hogy véreznek. Megérzi saját vérének szagát, és forrni kezd benne a méreg, és a tombolni vágyás.* - Ne merészeld megmondani hogy mit merészeljek és mit ne! * sziszeg vissza, és újabb fájdalmas kiáltás hagyja el ajkait, de ekkor érzi hogy ereje kiszabadul a kényszerített béklyók alól, és szabadon is ereszti, forró, fojtó, tomboló erejét. széttárja szárnyait, és mint isten sötét vihara közelít Sam felé, tűzben égő szemekkel.* - Mit merészelsz, halandó.... *suttogja, és egy nem túl elegáns mozdulattal ő vágja Samet egy fához, hogy csak úgy reccsen. Hogy a fa, vagy Sam gerince, már nem érdekli, csupán megáll a férfi felett.* - Ne akarj kioktatni, mit kellett volna a múltban máshogy csinálnom vagy mit nem. Margaret megért nekem annyit, hogy kiirtsam miatta a fél kastélyt, ezt nem fogod megérteni soha sem. Egy démon nem minden másnap érez rajongást egy másik lény iránt. *mondja, majd lehajolva a torkánál fogva elemi fel a mágust.* - Jól jegyezd meg hogy nem vagyok kezes bárány, akit kedved szerint idomíthatsz mint egy cuki kis pincsikutyát *dobja le a földre a varázslót, és ajkához emeli vérző kezét, és lenyalogatja róla a vért, ezzel be is zárva a sebet.*
*tehetetlenül tűri, mikor a fának csapódik, csupán egy apró bűbájjal tompítja az esést, így nem a gerince, csupán a fa reccsen egy hatalmasat, de ő maga nem érez fájdalmat. * - Nem akarlak kioktatni a múltaddal kapcsolatban, csak jó lett volna, ha nem véletlen tudom meg. Nekem csupán annyit mondtál, hogy most jársz itt először. Lehet, hogy te nem szereted, ha valaki visszabeszél neked, de én meg azt nem, ha hazudnak! *kiáltja, egyrészt, hogy biztosan eljusson a másik tudatához, másrészt, hogy valahogy kiadja a feszültséget és ne engedjen, a remegésnek, ami tagjait rázná. * - Nem hiszem el, hogy egy démon oktat ki arról, mit lehet megtenni a szerelemért! Te bolond, odáig nem terjedtél el, hogy így annak is ártottál akinek nem akartál? Aki miatt azt az egészet kezdted? *Mikor a torkánál fogva emeli fel, kénytelen beszüntetni a beszédet, mert még arra sincs elég helye, hogy levegőt kapjon, majd nagyot nyekkenve landol a földön.* - Nagyon jól tudom mi vagy, nem vagyok sem vak, sem pedig hülye. És eszem ágában sincs idomítani, csupán tudni akartam merre hány méter. *Von vállat, és lassan beismeri magának, ahogy figyeli a fölé tornyosuló démont, nem ez volt élete legjobb ötlete. Lehetett volna máshogy is megoldani.* - De most már mindegy nem?
*Kiadja dühének nagy részét, és anélkül vágja Samet fához, hogy előtte gondolkodna, hogy ezzel fájdalmat okoz annak, akinek nem biztos hogy kellene.* - Ha olyan fontosnak találtam volna ezt az esetet, akkor elmondtam volna, de nekem csak egy emberirtás, a sokból. Egy mészárlás, az összes többi között, nem teszek különbséget. Sajnálom hogy hazudtam, de ha akkor ezzel állok eléd, nem hiszem hogy valaha is szóba álltál volna velem *kiált vissza, még kissé dühös hangon, de már nem tombolva.* - Nem, nem terjedtem el odáig, csak amikor már megtörtént az eset. Tudod, démon vagyok, máshogy jár az eszem, és nekem mást jelent a szerelem is, nem feltétlen azt, amire te éppen gondolsz. *magyarázza, mert kettejük között elég mély szakadékok tátonganak, ilyen témákon belül, amik persze orvosolhatóak lennének.* - Akkor most már tudod, nem tűröm hogy felelősségre vonjanak egy régi eset miatt, amit ma az emberek még mesének sem hisznek el. *csattan fel, majd dühödten felugrik egy faágra, és lelógatja a szárnyait.* - Most már mindegy. Ennek ellenére, nem akarom hogy gyűlölj.
*Mikor másodjára is a fának csattan a háta, nincs ideje védőbűbájt vonni maga köré, így ezúttal felkiált fájdalmában. A fa kérge szétszaggatta a pólóját a hátán és néhány helyen a bőrt is feltépve okozott kellemetlen perceket a férfinak, aki hangtalanul terült el a füvön. Hallotta, hogy mit mond a másik, de se kedve, se ereje nem volt válaszolni, minden erejét az kötötte le, hogy szorosan összezárja a száját. Tudta, ha nem így tenne, nem bírná ki az esés utóhatását némán. Próbálkozott néhány nonverbális igével, fájdalomcsillapítás gyanánt, de túl nagy volt a zűrzavar a fejében. Így inkább csak maradt szépen nyugton, és remélte, hogy történik valami. Vagy a démon kap észbe, vagy jön valaki véletlen erre, mert mikor Seth befejezte a mondandóját a földről nem látta, hogy csupán a fára ült le, nem pedig elment. *
*Látja, ezúttal kicsit messzebbre ment, mint kellett volna, és nem bírt tompítani a kis kedvenc, de szándékosan nem mászik le helyéről. Egy kicsit figyeli hogy mit szenved, aztán megszánja, és leugrik a fűre. Az ő sebei már eltűntek, már csak a sértett érzései maradtak meg. Kíméletesnek éppen nem mondható mozdulattal kapja fel a földön heverő mágust, és szárnyra kapva a kastély felé száll, hogy szobájába vigye Samet. Nem néz rá, és nem szól hozzá, csupán némán repül, és az ablakon át landol az ágy mellett. *
Kezdőlap
by 
