Kedves barátom... Most mit nézel úgy? Nem láttál még macskát szivarozni? Pedig azt feltételeztem, hogy a szemüveg, a ballonkabát, a nadrág, a cipő vagy a kalap előbb lep meg... Esetleg az, hogy két lábon állok, és nem dörgölőzök a lábadhoz... Nos...
Történetem ott kezdődik valahol, ahol egy rendes kalandregény szokott: Megszülettem. Születésem helye New York, pontosabban Bronx. Igen, embernek születtem. Anyám egyszerű bolond asszony volt, negyvenhárom macskával. Apám pedig... Nos, alkimista, feketemágus, őrült tudós, sorozatgyilkos. Én tizenkilenc éves koromban lettem magánnyomozó. Valljuk be, ha az apád sorozatgyilkos, nehezen fogadja el, hogy te magánnyomozó akarsz lenni, de hát... Én sem tudtam, hogy mi is pontosan a "családi vállalkozás". Bár ha tudom sem döntök másképp. Nos, az élet ment, én csalárd férjek, ledér feleségek, feslett erkölcsű fiatalok, elveszett kutyák és síró kisgyerekek után nyomoztam, egészen addig, amíg meg nem érkezett... Ő... A nagy Ő... Lana Reed. Istenem, az a nő... A vörös haj, a zöld szemek, a feszes, hófehér bőr, a tökéletes ajkak, a formás... De mindegy is. Már mindegy. Szóval Lana belépett az életembe, és felbérelt, hogy találjam meg neki húga gyilkosát. A nyomozás sokáig tartott, akkoriban már 22 voltam... Majd jött a nagy sokk. Kiderült, hogy az öregem áll a gyilkosságsorozat mögött. Nos, kiléptem a sors nagy porondjára, elővettem a jó öreg hatlövetűt, rászegeztem a faterre, és... És ő valami port vágott a képembe, majd elmenekült. Én elájultam. Mikor felkeltem, már így néztem ki. Ezek után nem maradhattam emberek között, hál Istennek, egy segítőkész varázsló rám talált, és eljuttatott Senbrun kikötőjébe. Itt épp olyan furcsa szerzetek éltek, mint én. Na nem hatvan centis, két lábon járó, késsel hadonászó, ruhát viselő macskák, akik szivaroznak, hanem mágusok, meg minden egyéb. Az első utam a szabóhoz vezetett, és felöltöztem. Furcsa mód az új testemben valahogy kényelmesebbnek hatottak a hatvanas évek ruhái, mint a modern vackok, bár azért be van tárazva pár póló, farmernadrág, sportcipő, bakancs az én méretemben. A szemüveg csak díszítőelem, tökéletesen látok nélküle is.
A városka falai közt több dologra is rájöttem: Testem olyan adottságokkal áldott meg, amiket egy ember fel sem mérhet. Hatalmasakat ugrok, még emberi mércével is, eszméletlen gyorsan tudok mozogni, ha kell, és már értem mi is az a macskaügyesség. Úgy döntöttem, tanulok valami harcművészetet, így az elmúlt öt évem egy részét azzal töltöttem, hogy minden második nap egy helyi félhülye kínaitól tanultam a Kung Fu rejtelmeit. És hogy mindezt miből fizetem? Nos... Itt is nyitottam egy magánnyomozó irodát. Csak épp itt kicsit mások az ügyek... Fekete mágusok, emberáldozatok, szörnyetegek... Ez azért egy kicsit durvább. De a hatlövetűt és a zsebkésemet megtartottam... Bármikor jól jöhet. Én nem értek a mágiához, ez tény. De ne nézz le ezért... A macska veszélyes állat, ha nem jól simogatják...