Azgard, menedék a világok között

Átkozottak menedéke, avagy ide fuss ha nincs hova...
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Latest topics
» Lash hidden2
by Alec Nyrani Pént. Feb. 16, 2018 7:08 pm

» Gareth szd
by Alec Nyrani Kedd Jan. 23, 2018 7:35 pm

» Arman szd
by Alec Nyrani Vas. Jan. 07, 2018 3:21 am

» Keisuke szd
by Alec Nyrani Vas. Jan. 07, 2018 12:00 am

» April szd
by Alec Nyrani Hétf. Jan. 01, 2018 7:38 pm

» Skype kari naplók
by Alec Nyrani Hétf. Dec. 25, 2017 7:13 pm

» Koukaju mar
by Alec Nyrani Szomb. Dec. 16, 2017 10:29 pm

» Ethan sil
by Alec Nyrani Szer. Dec. 13, 2017 12:49 am

» Jamie diaries
by Alec Nyrani Csüt. Nov. 30, 2017 9:48 pm

A hónap reagolói
Alec Nyrani
 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (20 fő) Kedd Okt. 29, 2013 11:12 am-kor volt itt.

Share | 
 

 Kieran a Veszett vs Callistor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Ember
Hozzászólások száma :
485
Join date :
2010. Jan. 20.
Age :
132
Tartózkodási hely :
Azgard
Felhasználó profiljának megtekintése
Tárgy: Kieran a Veszett vs Callistor   Vas. Okt. 16, 2011 5:46 pm

Az első hszem kapcsán.

Nyűgösen ébredtem, és semmi kedvem sem volt felkelni, de mégis csak rá kellett vennem magam, így is többet lustálkodtam, mint amennyi egészséges. Ch, egészség… mintha lehetne valami bajom azon kívül, hogy akármikor meghalhatok. Morogva rántottam le magamról a takarót, és ültem fel, lábam lelógatva az ágyról. Egyik kezemmel végigszántottam rövid, barna hajamon, és eltűnődtem, hogy mennyivel jobban festene narancssárgán, de ez nem az a világ ahol hajfestéket lehetne szerezni. Erről jut eszembe, mégis hol a pokolba vagyok?! Nem egészen emlékszem tisztán a dolgokra, csak annyira hogy tomboltam, elkapott a vörös köd, és boszorkányra, aki valami furcsa zöld derengő fényt küldött rám, és én elkábultam, aztán itt ébredtem fel, láncok között. Hát az nem volt komolyabb akadály, hogy abból ki küzdjem magam, de minden teljesen ismeretlen volt, és furcsa. Kardok, fegyverek… olyan lények, mint én, és sokan mások, démonok, bukott angyalok… Hisztérikusan felnevettem, kezdett ez az egész megviselni egy csöppet. Mi ez már, valami veszett rossz álom, amiből képtelen vagyok felébredni?
Végre, vettem a fáradtságot, hogy felkeljek, és magamra rántottam a terepmintás, két nagy zsebes nadrágom, és egy izompólót. Ezek után kimentem a csöppnél is csöppebb fürdőbe, és rendbe raktam magam, aztán vissza a szobába. A szállás ebből a két helységből állt csak, nem volt valami hatalmas főnyeremény, de mivel legyőztem az előző lakost, így aludhattam benne. Így megy ez itt, ha erősebb vagy, minden a tied lehet, ha gyenge, akkor halott. Egész… pofás világfelfogás, de ha lehetne, visszamennék az előző világba, ahonnan az a banya tudja csak, hogy kerültem ide. Felvettem a dzsekim, és kiléptem a miniatűr szállásról, hogy felfedezzem ezt a világot, mármint hogy folytassam, hiszen tegnap nem jutottam sok mindenre, és túl sok minden sokkolt le, hogy jobban odafigyeljek. Arra már rájöttem, hogy itt mindenki, valamilyen fegyverrel mászkál, és nem lenne hátrány, ha én is beszereznék egyet. Gondolkodtam, hogy melyik illene leginkább hozzám, és úgy döntöttem, ha lehet, akkor egy ikerpengét választok majd, hiszen kétkezes vagyok. Alig jutottam erre a csodálatos felfedezésre, mikor valaki hátulról nekem jött, és én fordultam is meg hogy megtoroljam a neveletlenség eme formáját, mikor láttam, hogy ezzel biza’ elkéstem, hiszen a szerencsétlen, menekülés közben jött nekem. Szemügyre vettem a támadót, aki két kicsit hajlított, szamuráj kardra emlékeztető fegyvert tartott kezében, szépen faragott fehér sárkányos markolattal. Felcsillant a szemem, nem hittem el hogy ekkora szerencsém lehet. Beálltam hát közé és a menekülő áldozat felé, mire persze azonnal nekem esett.
- Mit véded azt a nyavalyás kis korcsot? Takarodj az utamból, kutya, mert téged is leváglak! – hangzott a fenyegetőnek szánt kiáltás, mire látványosan a számhoz emeletem a kezem, elnyomva egy mű ásítást.
- Túl nagy a pofád… - válaszoltam hűvösen, mire felidegesítette magát, szemmel láthatóan nem szokott hozzá a pszichikai hadviseléshez, és nekem esett a két kardjával. Vadul kaszabolt, és suhogtatta őket, én meg elhajolgattam, és kitértem, és egy alkalmas pillanatban a jeges mágiámmal megérintettem a jobb karját, mire az ledermedt, és nem bírta használni.
- Mi a..?! mit műveltél velem? Mit merészeltél? – tajtékzott tovább és már csak fél karral támadt. Még mielőtt észrevehettem volna, találta el a jobb felkarom, és kiserkent a vérem. Na ennyi volt, nekem sem kellett több, rávicsorítottam, és nekirontottam. Nem érdekelt, hogy meglepi-e vagy sem a támadásom, a vérét akartam. Szemeim vörösbe fordultak, agyaraim megnőttek, és veszett düh lett úrrá rajtam, és ütöttem, vertem, vágtam, haraptam ahol csak értem. 10 perccel később tisztult ki az agyam, és rájöttem hogy már régen halott, egyik keze messze hevert a testétől, a nyaka egy merő seb volt, csuda hogy még tartotta pár izom, vagy ín. Elszörnyedve néztem rá, a menekült pedig rám. Ehh, utálom ezt az állapotot…
- Nyugi van öcsi, téged nem bántalak, csak a kardja kellett – vetem oda felé, és arra számítottam hogy ennek hallatán megkönnyebbülve eltűnik, de nem tette. Nagy szemekkel meredt rám, és alig érthetően, remegő hangon szólalt meg.
- Tudod…te, hogy kit… hogy kit öltél meg? – kérdezte, én meg ránéztem. Mégis honnan a csudából tudnám, ha még csak két napja vagyok ezen az átokverte helyen?!
- Egy seggfejet. Ennyi elég nem? – válaszoltam, és felvettem a két kardot. A markolat mellett két fehér sárkány tekergőzött, vörös drágakő szemekkel. Emelgettem őket egy ideig, suhintottam vele párat, és az egyensúlyát méregettem. Amennyire meg bírtam állapítani nem kispályás készítette őket, és valami csodálatosan könnyűek voltak. Feldobtam a levegőbe és elkaptam, igen, ezek jók lesznek egy ideig. Kéretlen társaságom, megint csak beleszólt a dolgomba. Kezdet idegesíteni a dolog.
- Callistor seregébe tartozott, és egy egyik vezérosztag kapitánya volt. Serge volt a neve, és nem akadt még legyőzője…- nézett rám ámuló szemekkel, nekem meg felkeltette a kíváncsiságom, amit mondott.
- Ki a franc az a Callis akárki? – kérdeztem vissza.
- Callistor a neve, és a világ jelentős hadvezére. Több ezer éves, és állítólag teljesen megbomlott az elméje a sok harctól, mégis az egyik legnagyobb hadseregnek parancsol, és senki nem mer ellene kiállni – hm, ez aztán az érdekes mese, lehet meg kellene néznem magamnak ezt az akárkit. Még kihívást is jelenthetne. Leakasztottam ellenfelem derekáról a kér kardnak a tokját, és úgy igazgattam, hogy a hátamon keresztbe tudjam őket rendezni, mivel immár a sajátomnak tekintettem őket. Persze ekkor még semmit nem tudtam a démonokról meg az erejük mibenlétéről, csak annyit, hogy vannak.
- Hol találom meg ezt a fickót? – kérdeztem, mire a másik rémültem kiáltott fel.
- Neked elment az eszed, ha önszántadból akarsz odamenni hozzá… - szörnyülködött, én meg rámorrantam. A legkevésbé sem érdekel, hogy mit gondol vagy mit nem.
- Nem kérdeztem hogy mit gondolsz! Azt akarom tudni hogy hol van ez a fickó!
- Menj nyugatnak, egy napi járóföldre van egy hatalmas fekete vár, ott találod meg őt, a legmagasabb torony, legfelsőbb szobájában lakik… - halkult el a hangja.
- Pompás. Na, akkor én megyek is. Kösz az infókat – búcsúztam el tőle, és elindultam arra, amerre mutatta.

***
Már vagy fél napja mehettem egyfolytában, amikor valami surrogásra lettem figyelmes, és pár pillanattal később már előttem is állt egy magas, feketébe öltözött alak.
- Takarodj innen halandó! Élő ide be nem léphet! – zengte, és előhúzta fegyverét, egy láncos sarlót, és egy kis buzogány golyót. Elvigyorodtam.
- Sajnálom, de be fogok menni. Callistorhoz jöttem, és már vagy fél napja jövök. Nem fordulok vissza – feleltem, és előhúztam én is a kardjaimat. Kezembe vettem őket, és kereszteztem őket, védekező állásban. Megrebbent a szeme.
- Ismerem azokat a fegyvereket. Hogy jutottál hozzájuk? – kérdezte, haraggal hangjában, mire vállat vontam.
- Belém kötött az előző gazdája, és én éltem túl a harcot – feleltem, mert nagyjából fedte az igazságot, azt leszámítva hogy én álltam Seregély meg a prédája közé, de sértegetni ő kezdett el. Ergó, nem hazudtam akkorát, mint terveztem.
- Megölted őt te kis korcs! – vicsorgott rám, mire vissza vicsorogtam.
- Korcs a te rohadt nénikéd az. Tisztavérű farkas vagyok – tettem hozzá, és vártam hogy támadjon, de egyenlőre nem mutatott sok jelet rá hogy akarna. Már épp kezdtem volna támadni, mikor egy hangot hallottam meg, és fogalmam sem volt honnan jött.
~Egy farkas gazda, igazán érdekes nem Nesme? ~
~Való igaz Ekirei. Egy farkasnak kell engedelmeskednünk?~ csak pislogtam hogy mi ez, mikor lepillantottam a fegyvereimre, és felkiáltottam. A szemük nem vörös volt hanem zöld!
- Ti beszéltek hozzám? – kérdeztem kissé bizonytalanul, mire mintha agyamban hallottam volna egy kuncogást.
~Nem is olyan ostoba, mint a démon volt. Ő sosem hallotta meg a szavunkat~ dorombolta a jobb kard, akinek Nesme volt a neve, mint rájöttem. A bal oldali válaszolt rá.
~Végre, talán valaki felfedezi az igazi hatalmunkat, és nem csak hadonászik velünk~ ez Ekirei volt. Aztán egy harmadik hangot hallottam meg, az ellenfelemét.
- Mire vársz patkány? Sokáig fecsegsz még a képzeletbeli barátaiddal? – gúnyolódott, én pedig felemeltem a kardjaim.
- Csitt, nyernem kell. Utána folytathatjátok – igyekeztem elhallgattatni őket, mire el is csendesedtek, és szemük vörös lett ismét. Megforgattam őket, és kihívóan előrébb léptem.
- Engedj át!
- Eszemben sincs. Csak ha legyőzöl.
- Ha legyőzlek meghalsz! – válaszoltam, és nekirontottam, két vágással kezdtem, egyiket a hasa, a másikat a nyaka felé irányítottam, majd hátraugrottam. Nem talált, de ő sem tétlenkedett, egyik csapásom a sarlóval fogta fel, a másik pengém, meg a buzogány golyóval védte. Nem lesz könnyű dolgom. Felém csapott, mire elhajolta, és azzal a lendülettel az oldalát vettem célba, de résen volt, és kivédte, ellökött magától, és az erejétől pár métert estem hátra. Nyögve keltem fel, nem esett valami jól az esés, ennek hangot is adtam, mire Ekirei szólalt meg. Tiszta röhej hogy a kardok beszélnek nem? Vagy én kezdek megőrülni?!
~Kombináld az erődet velünk, add át a jeget és mi lefagyasztjuk őt, ha hozzáérünk a fegyvereihez.~
- És hogy adjam nektek az erőm? Szerinted volt már valaha beszélő kardom? – háborodtam fel, de csak nevetés volt a felelet.
~Idézd meg magadban az erőt, és ne rá, hanem ránk gondolj. Gondold azt hogy mi vagyunk a híd az erőd és az ellenfeled között~ adta a tanácsot, és megpróbáltam. Koncentráltam, és éreztem hogy ujjaim hegyén keresztül a kardokba áramlik az erő, és a kardok elégedetten morrannak fel, majd támadásra bíztatnak, én pedig vigyorral arcomon kezdtem el ismét csépelni az ellenfelem. Mikor megakasztotta a sarlóval az egyik pengét, elkezdtem kiereszteni az erőm, éreztem hogy a fagy lassan körbeveszi a fegyverét, és a kezéig terjed, azt is lefagyasztva. Mivel az izmokat is fagyasztottam, nem bírta megmozdítani csuklóból a fegyvert. Meglepetten kiáltott fel, ezzel elismerve hogy csúnyán lebecsült engem. Na nem baj, annyival jobb nekem. Még egyszer rohamoztam, de mielőtt lecsaptam volna, irányt váltottam, és a vállába döftem Nesmét, aki ott okozott felettébb nagy károkat. Ellenfelem felordított, de már nem tudott támadni.
- Legyőztelek vagy legyőztelek? – kérdeztem végül, és egy jól irányzott rúgással hanyatt döntöttem, mire nyekkenve ért földet, én pedig tovább indultam, elvégre fontos találkám akad egy Callistor nevű egyénnel.
***

Ismét haladtam pár mérföldet előre, és lassacskán már alkonyodott, mire megpillantottam a várat, amiről az idegen beszélt. Hatalmas, monumentális, koromfekete építmény volt, rengeteg kisebb toronnyal, és a kastély közepén, ott magasodott a központi torony, amiről beszéltek. Elvileg annak a tetején lakik ez a hadúr vagy kicsoda. Remek, a fenének van kedve lépcsőt mászni, de repülni meg nem tudok. A kései óra ellenére elindulok a vár felé, vagy bejutok, vagy meghalok, több megoldás nincs, és mint tartja a mondás, valamiben meg kell halni, csak arról nem szólt a fáma, hogy egy ilyen elcseszett hely legyen a halálom helye…
Legnagyobb meglepetésemre, csont nélkül bejutottam a várba, és elindultam, hogy egy kicsit szétnézzek, ha már itt vagyok, és még senki sem támadott rám. A vár körül emberek, jobban mondva annak tűnő alakok mászkáltak, üzleteltek, kereskedtek és jöttek mentek. Egy csapat fegyverest is felfedeztem, akik nyilván az őrség szerepét látják el vagy hasonlót, nem tudom, de nem is nagyon izgat, amíg nem kötnek belém. Nézelődtem, és láttam pár csinos pofit, mind nők mind férfiak között, de nem nagyon foglalkoztattak most. A fő várat kerestem, a bejáratot a toronyhoz, de egyenlőre még nem jutottam oda. Az egyik kis utcán haladtam végig, mikor egy figyelő tekintete éreztem magamon, ami cseppet sem tetszett, és elkezdtem forogni, keresni hogy ki az aki figyel, és miért teszi mindezt. Az egyik árusnál állva pillantottam meg, Magas, hihetetlenül erőteljes jelenségnek tűnt, hosszú ezüstös haja mintha élne, úgy lebbent meg ahogy mozdult. Szemrevaló. Tekintetünk csak egy pillanatig fonódott össze, de nem terveztem vele szóba állni így hát indultam volna tovább, mikor egy kezet éreztem a vállamon. Azonnal arra fordultam, és leráztam magamól, csak ne tapogasson senki, még így sem. Az előbb látott szépséges férfi állt velem szemben, és ki bírtam venni szemei színét is.
- Mi az? – kérdeztem végül, hátha kinyögi és menni hagy, elvégre nekem abszolúte nem volt vele semmi dolgom, rendet nem bontottam, verekedésbe nem keveredtem…
- Mit keresel itt a várban? Te nem ide való vagy – szólalt meg mély hangon, és kiéreztem belőle a morgást. Hehh, tehát mégis csak lelepleződtem volna? Sebaj.
- Keresek valakit, legyen elég ennyi – zártam volna rövidre a társalgást, és indultam volna tovább, de nem engedett, megragadta az egyik karom, és erősen tartott. Rávicsorogtam.
- Eressz el azonnal!
- Mert ha nem teszem? – nézett gúnyosan rám, és nem eresztett el. Kezdett elegem lenni ebből az egész átokverte helyből.
- Akkor csúnyán megjárod. Eressz-el! – tagoltam még egyszer, de nem sietett teljesíteni a kérésem, nem is értem miért.
- Tüzes kis jószág vagy hallod-e – vigyorodott el, és felismertem benne, egy nem teljesen százas vigyort. Na nehogy már itt teljesen véletlenül beleszaladok abba, akihez jöttem? Felemeltem a jobb karom, hogy a másiknak, a karomat tartó karja könyök hajlatába üssek, hogy eleresszen, de ügyesen arrébb táncolt, és megragadta a másik karom is, fájdalmasan a hátam mögé kényszerítve.
- Szakadj szét…. –szitkozódtam, és megfeszülve próbáltam kitörni, de nem engedett. Éreztem, hogy neki is megfeszülnek egy kicsit az izmai, azért nem vagyok olyan gyenge.
- Azt hitted, nem tudom meg, hogy megölted az egyik legjobb harcosom? Ejnye már, micsoda naivitás… - nem láttam az arcát mert mögöttem állt, de el bírtam képzelni hogy vigyorog.
- Szakadj már le rólam, mégis ki a frászfene vagy?! Eressz el, hallod? - acsarogtam tovább, és meg sem akadt a gondolatomban, hogy az előbb valami legjobb harcosáról beszélt. Érdekel is engem ki volt az a szerencsétlen.
- Az vagyok, akit a kapuőr szerint keresel… Callistor vagyok, szóval halljam mit akarsz te tőlem? – rántotta meg keményen a karom, mire felszisszentem, ez fájt. Nem kicsit, hanem rohadtul. Ez nem lesz jó, ha tovább kapálózom eltöri a karom, így inkább mást próbáltam kitalálni.
- Ehhez feltétlen fontos eltörnöd a karom mi? – próbálkoztam, hogy eresszen már egy kicsit lazábbra. Hagyjon nekem némi támadási felületet. De csak egy kuncogást hallottam, majd mély, rekedtes hangját, amitől még a hideg is kirázott.
- Ha szükséges akkor igen. Nem vagyok már mai ifjú, jól tudom mire megy ki a játék, és nem fogom hagyni, ellenben eszembe jutott egy meglehetősen kellemesebb játék… - szusszantott bele a nyakamba, én meg elkerekedett szemekkel néztem csak előre, aztán kapcsoltam. Ezt nem kellene, így egy hirtelen mozdulattal sikerült hátrarúgnom, és szorítása meggyengült egy kicsit, én meg azonnal kitéptem magam a karjaiból, és szembe perdültem vele.
- Akar a halál veled játszani! Ne merészelj még egyszer, a nyakamnak még csak a közelébe se menni! – förmedtem rá, és még egyszer kirázott a hideg, még az emlékére is. Rápillantottam, ahogy kiegyenesedik, és furcsa, vad féktelen indulatot láttam a szemeiben. Önkéntelenül hátráltam egy lépést, ez tényleg őrült! Ajkán gonosz, jéghideg vigyor jelent meg, kivillantva hegyes kis fogait. Ez határozottan nem lesz nekem jó. Elő rántottam a kardokat, tokjukból csak úgy reppentek kifelé, halk surrogással.
~A pokolba is, mi a franc ez?!~ idegeskedtem, mire nem várt választ kaptam.
~Ez egy igazi démon, Callistor maga, az előző gazdánk gazdája. ~
Kivont pengékkel vártam hogy jöjjön, de nem jött. Csak nézett és ajkain őrült vigyor cikázott, nem is titkolva hogy mennyire jól szórakozik. Hm, legalább egyikünk viccesnek találja a helyzetet.
~Ellene nincs esélyed farkas, még a segítségünkkel sem…~ hangzott lemondóan Ekirei hangja a fegyverből, én meg csak megráztam a fejem. Nem érdekelt, szembe kellett szállnom vele, nem hagyhattam magam csak úgy. Rárontottam, ha már itt van előttem, akár meg is támadhatom alapom, de kitáncolt előlem, és még mielőtt meg bírtam volna fordulni, hogy visszakézből fonák vágást csináljak, kardlapja keményen csattant a tarkómon, mire előrezuhantam, és zuhanás közben éreztem hogy forogni kezd a világ, és lassan szűkül be előttem a látótér. Már nem éreztem az érkezést, ahogy a földre zuhanok, nem éreztem semmit, csak tompa lüktetést az egész agyamban…

***

____________________
"A szépség nem árulás, aminek te képzeled, inkább ismeretlen föld, hol ezer végzetes baklövést követhetünk el. Sötétlő és közömbös erdő, hol nincs jelzőtáblája a jónak és a rossznak."
Vissza az elejére Go down
http://azgard.forumotion.com
 

Kieran a Veszett vs Callistor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Ködbe Veszett Erdő

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Azgard, menedék a világok között  :: Alternatívák - OOC :: Egyéb-